Magunkról

„ … egy jelentős múltra visszatekintő szegedi koncertzenekar alapjaira épült fiatalos társulat, mely az utóbbi években Szeged város új party-zene hullámának egyik kedvencévé vált … „

Egyedi műsorválasztással és lendületes előadásmóddal igyekszünk különlegessé tenni produkcióinkat, melyekben a nosztalgia bulik gyöngyszemei mellett egyenrangú szerepet kapnak a jelenkor közkedvelt pop-, rock-, funky slágerei,valamint a klasszikus jazz és latin zene örökzöldjei is.

Mindezek mellett, amennyiben szükséges, nem jelent gondot a magyar-illetve roma népi- mulatós - műfaj sem.

Remek hangú hölgyek a fronton - akik fúvós-és ütős hangszereken is kitűnőek, valamint egy klasszikus - billentyű, gitár, basszusgitár, dob összetételű - zenekari kíséret alkotják a formációt.

A zenekar önálló hang- és fénytechnikával, valamint saját szállítóeszközzel rendelkezik, ez lehetővé teszi a távolságok leküzdését, illetve egy rendezvény komplett és gondtalan lebonyolítását is.

Mindezen technikai hátteret professzionális hangmérnök biztosítja.

A zenekar folyamatosan látható és hallható Szegeden, valamint az ország legkülönbözőbb pontjain, az érdeklődőknek előzetes megbeszélés alapján minden rendezvényünkre ingyenes belépést biztosítunk.

Referenciáink:

  • XX.Szegedi Borfesztivál
  • Farmmix Kft - Debrecen
  • Irinyi Bisztró - Szeged
  • Squash Club - Szeged
  • Sárkány Pub - Szeged
  • Szegedi Ifjúsági Napok
  • Homokháti Strand - Ásotthalom
  • Üvegvár Étterem - Szeged
  • Keressen minket bizalommal!

    .